Az utolsó út

Megjárta az utolsó útját a bakancskám. Szerettem, szép volt, az enyém volt, már szinte én voltam, aztán szépen elfeslett, szétrágta az idő foga. Legutolsó alkalommal a forró augusztusi túrán húztam a lábamra, majd fájó szivvel kukának eresztettem (felülről, a gravitáció által). Soha a büdös éeltben nem találok még egy ilyet, most már csak sirathatom az emlékét :) Ez a kép az utolsó túrán készült, jól megfigyelhető rjta a kietlen táj, a nyári hőségtől felrepedezett föld. Jesszusom, mit el nem viseltünk aznap...

 

No meg itt vannak az utódok, amik azért még sem olyanok na.

 

Meseképek, Nr. valahány, már elvesztettem a fonalat

Azt a kutya mindenit neki, milyen rég irtam én ide.. Pedig olyan gyönyörű meséskönyvet vásároltam egy antikváriumban, és utána el is rukkoláztam. A képek azért még megvannak, befotóztam őket.

He-heh, benne vagyok az újságban..!

  Szerencsémre pont akkor kaptak lencsevégre, amikor éppen foglalkoztam valamivel. Azzal vigasztalom magam, ha nem is tudtam felmutatni semmit a tábor végére, legalább reprezentativ jelenség voltam, éppen akkor, éppen ott, éppen ecsettel a kezemben.